Az Őrség történelme

Története azzal kezdődik, hogy a honfoglaló magyarok a nyugati kapu védelmére őrállókat telepítettek. Innen ered a táj neve: Őrség. A nyugati határvidéken különös fontosságú volt a határőrizet az Árpádok korában Abban az időben folyamatosan ismétlődő német betörések érték nyugati irányból az országot. A határvédelmet úgy szervezték meg, hogy a lakott központi területet széles biztonsági zóna övezte, amit gyepű előtti térségnek neveztek. A legkülső gyepűvonal Muraszombat (ma: Szlovénia) és Regede (ma:Radkersburg (Ausztria) között húzódott.

A szelíden hullámzó dombvidéken jellegzetes településszerkezet alakult ki. A néhány házból álló dombtetői településrészek a „szerek” , amelyek laza együttese alkotta az egyes településeket. Az itt élő emberek évszázadok alatt alakították ki, a táj mozaikos képét, apró parcellás gazdálkodásukkal, a tájba simuló épületeikkel. Megőrizve a természetet és fenntartva annak változatosságát. Hagyományos építőanyaguk a fa. A boronaházas építésű házak a 19. században váltották fel az oszlopokon nyugvó , kiugró tornáccal ellátott ún. kódisállásos házak. A legszebbek Szalafőn és Pankaszon láthatók.
Az Őrség területén több kora középkori emlék található. Kercaszomor: Szent Vendel templom (Pusztatemető), Őriszentpéter románkori templomfafreskói, Az épületet a török korban erődítménnyé alakították. A szomszédságában lévő középkori téglaégető ipartörténeti emlék. Veleméren a románkori templomban Aquila János freskói láthatók.

1392-ben az Őrség különleges szabadságjogot élvező határőrei földesúri hatalom alá kerültek. 1524-ben pedig a Batthyány család tulajdonába került a terület és a szabadságjogokat már nem vették figyelembe. A 16. és 17. századokban a hazai adókon kívül a töröknek is robottal tartozott. A korábbi szabadabb státusz maradékaként, külön őrnagy állhatott a németújvári uradalom szervezetében, aki bírói és adóbeszedési jogokkal bírt.
A protestantizmus terjedése a 16. századtól indult meg és az itt élő szabad emberek körében hódított tért. E kor jellegzetes emlékei a haranglábak. Közöttük a legrégebbi a pankaszi. Építése 1755-ben történt. A harangot védő sisakot, fazsindellyel, a szoknyát zsúppal fedték.
A reformáció és az ellenreformáció idején a templomok többször gazdát cseréltek. Bajánsenye központjában 1819-ben épült a templom, ahol a Nemesnépi Zakál György az önálló egyházközség megteremtője emléktáblát kapott. Ezenkívül az Ő érdeme a térség első tudományos leírása is. Külön kiállítótermet kapott Pálóczi Horváth Ádám az „Őrség jótevője”. Az 1920-ban kötött békeszerződés az Őrséget kettévágta.
Az érintettek közül egyedül a szomoróciak mertek lázadni a diktátum ellen.

Az összetartozó néprajzi és tájtörténeti értékeit - a jelentőségét lassan elvesztő - határ mindkét oldalán egyaránt megtekinthetjük.
Az „őrségi agyag” megmunkálói az egykori fazekasok voltak. Munkáikat a magyarszombatfai Fazekasház őrzi. Legnevesebb utódaik ma is Magyarszombatfa és Gödörháza környékén élnek.